Kötelező olvasmányok

2021.04.08

   Régóta fennálló szokás az oktatási intézményekben, hogy úgynevezett "kötelező olvasmányokat" adnak fel a diákok számára. Az elmúlt években szinte semmit sem változtak a megadott kötetek, majdnem ugyanazokat a regényeket olvassuk, mint amit az előző generáció.

   Véleményem szerint nem ártana újítani az előbb említett regényeken, vagy esetleg hagyni, hogy a diák önállóan válassza ki mit szeretne olvasni, így sokkal érdekesebb lenne számára a feladott iromány, hiszen az érdeklődési körébe tartozna. Ha nagyon ragaszkodnak a mostani regényekhez, akkor a mostaniak se rosszak, de véleményem szerint több olyan ifjúsági regényt kellene kötelezővé tenni, ami a mai fiatalokat is érdekelheti, és tényleg el akarják olvasni.

A kötelező olvasmányok bizonyos évfolyamokon és véleményem a művekről:

5. évfolyam: Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

   Érdekes története van, de szerintem egy 5. osztályba járó diáknak nem való egy olyan ifjúsági regény, amelyben meghal egy gyerek. Ezen a fordulaton kívül nagyon jól leírja egy adott fiatalság mindennapjait a régebbi időszakban, izgalmas részek bőven vannak benne. A negatív momentumai ellenére én mindenképp benne hagynám a tananyagban, az egyik legjobb olvasmány az általános iskolákban, a legtöbb diáknak tetszik.

6. évfolyam: Gárdonyi Géza: Egri csillagok

   Ez egy nagyon jó történelmi regény, remekül leírja a múlt eseményeit, viszont én személy szerint unalmasnak titulálnám, legalábbis egy 11-12 éves serdülő egyértelműen annak gondolja. Épp emiatt én ezt kivenném a tananyagból, vagy csak részeket dolgoznék fel belőle. Túl régi alkotásnak gondolom, azért mégiscsak az 1800-as években íródott. Ettől függetlenül, aki szereti a történelmi regényeket, annak kifejezetten ajánlom.

7. évfolyam: Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

    Ezt a regényt nem olvastam, inkább csak részleteket, valamint a filmet láttam. Szerintem nem túl érdekes, valamint elég értelmetlennek találom, hogy egy 1869-ben íródott olvasmányt olvassunk, ami ráadásul nagyon hosszú. Nyilvánvalóan vannak benne izgalmas részek és fordulatok, akit érdekelnek a hasonló regények azoknak nyilván ajánlom. Tetszett, hogy viszonylag tartalmas, így lehet róla beszélgetni. Kétes érzelmeim vannak azzal kapcsolatban, hogy benne hagynám e a kötelező olvasmányokban.

7. évfolyam: Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője

   Rövidnek mondanám a többi olvasmányhoz viszonyítva, kreatív története van, nekem tetszett. Ezt mindenképpen benne hagynám az anyagban, szintén jót lehet róla beszélni és tartalmaz meglepő fordulatokat, hiába 1,5 évszázada íródott, mégis jó regény és a legtöbb diáknak is tetszik.

8. évfolyam: William Shakespeare: Rómeó és Júlia

   Ezzel a színművel nem foglalkoztunk annyit mint a korábbiakkal, szintén filmben láttam, de az egyik kedvenc művem. Nagyon régen íródott, 1595 környékén. Szinte mindenki ismeri a két szerelmes rosszul végződő történetét. Mindenképpen a tananyagban hagynám.

8. évfolyam: Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

    Műfaja társadalmi regény, szintén érdekes és viszonylag rövid, így szívesebben elolvassák a fiatalok is. Ezt is benne hagynám a tananyagban, akár már a címmel is meg tudja fogni az embert, ajánlani tudom csak, nekem nagyon tetszett.

Írta: Ács Lili Luca 8.a

Az oldal szerkesztői:
Buzás Bence, Mátrai Stella
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el